2008. április 27., vasárnap

A kétségbeesés kenőcse - cukkínikrém az almaszelethez

"Megrakja a fixin, mikozben a gyíkok gyászkodnak a gettykkel"
(Zoli)

Készülök a maholnapi brunchra.
Gondoltam merészet és életemben először mártogatóssal próbálkoztam: volt pillanat, amikor nagyon kétséges volt a kimenetel.

Fogtam egy közepes-nagyobb cukkínit, megmostam, két végét levágtam, a használható részt picike kockákra vágtam. Magas, szűk edényben besóztam, állni hagytam (amíg bekevertem a Cuncit.)

Wokban kevés olajat melegítettem, beleszórtam a cukkínit, sűrű rázogatás közben megpirítottam, nem kicsit: majdnem mindenhol szép barna volt, nem csak úgy tessék-lássék. Ezután rázuttyintottam fehérbort, ebben pároltam egészen addig, amíg el nem tűnt a llé: ez pár perc alatt megtörtént.

Az előbbi magasfalú edénybe visszaszórtam a már puha és finom cukkínit, rákanalaztam kb. fél (nagy) doboz vajkrémet (se). Először villával nyomogattam, de az nem volt célravezető, úgyhogy átváltottam botmixerre. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy elsőre edényt sem tökéleteset választottam.)
Folyamatosan kóstolgatva nemigen tendált afelé a kenőcs, amerre szerettem volna: főleg utóízben nagyon megmaradt a vajkrém-jelleg savanyúsága. Egy idő után kétségbeesésemben mindenféle szimpatikus dolgot pakoltam bele sorjában, addig, amíg élvezhetővé nem vált az elegy:
kb. 1-2 evőkanál tejfölt, hasonló mennyiségű mascarponét, csubricát, petrezselymet, 1 gerezd fokhagymát, kb fél-egy mokkáskanálnyi mustárt, hasonlóan kevés mézet.
Tökmagos kenyérrel kifejezetten finom, tehát azt a picike adagot, ami lett, holnap tökmaggal tálalom.

A Cuncival meg csak annyi lett az alapvetésben leírtakon kívül, hogy nem került bele vaj, kakaóbab-darabkákkal és pirított kesudióval is megszórtam, bestiálisan sokáig sütöttem, de így picit ragacs az alja: szerintem ez ilyen tészta és pont.
A lírt mennyiség nem sok, úgy fogalmazhatnék, hogy nagyon kevés.
Bonnie-é még mindig finomabb, mint az enyém.

"But girl, tonight you look so pretty
Yes you do
Times Square can't shine as bright as you
I swear it's true
(...)
Don't you worry about the distance
I'm right there if you get lonely
(...)
We'll have it good
We'll have the life we knew we would
(...)
Delilah I can promise you
That by the time we get through"

(PLAIN WHITE T'S: Hey there Delilah)
Áginak, Gergőnek, Lacusnak

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Azert ez kemeny, hogy mar idezgetnek...

Névtelen írta...

Hahóka!

Jössz ide?
http://www.criticalmass.hu/forum/20080427/nehez-lesz

Tudom, ez nem túl vidám dolog. Így nem ennek kapcsán, de mesélek majd a Hervis-es kalandokról.
:)

Gildor szerint én egy nethajléktalan vagyok, de majd jól megnézem, van-e a profilodban emailcím, csak most ide volt egyszerűbb. :)

lúj írta...

a lujkalap kukk gmail pukk com nyugodtan használható, a cm-en lévő kapcsolatfelvételiűrlap is ide szól. :)
Ki az a Gildor? :) Mindjárt rákeresek. :)
Tegnapelőtt nem jöttem haza, ezért nem született válasz, teganp pedig 7-ig dolgoztam. Redsoillal értekeztem telefON, mondta, hogy en induljak el Újpestről, meg is fogadtam tanácsát. Lélekben persze ott. Ti voltatok?

Névtelen írta...

Na héló. :) Ahogy a JP-master mondaná. :)))

Igen, voltunk. Emlékezetes volt. (Szakadó eső, kocsisorok között végig, maga a kereszteződés pedig egy horror. Voltam azóta a Kőbányai útin is, ott meg van kint azóta egy fotó. 'Én az olimpiai csapatért futok' pólóban.) Írtam, vagyis próbálkoztam a CM-en is, csak valamiért még mindig nem jött meg a visszaigazoló mailem (úgy 3 hete), úgyhogy nevem lefoglalva, bejelentkezni meg nem tudok. Ja, újraregelni se azon a néven (meg a másik három hozzá hasonlón). Na, ennyi meg egy Bambi, köv. brunch-n úgyis találkozunk. Amit meg kérdeznék, azt nem itt fogom. :) Úgyhogy köszi a mailt. Olvass JP-t, szerintem ott is beerősítjük a kerékpáros szekciót. Amilyen ügyesek vagyunk, vagyis a fiúk, biztos azt is lerohasztjuk, mint tegnap, amikor elmentünk bringázni, és csak az enyém gurult haza saját keréken. ;)))))