"Akkor neked a főzés a te mandalád." (Feri)
Tudom, hogy az idézetekhez nem szoktam kommentárt fűzni, de ez a mondat nagyon AHA-élményt okozott.
Tegnap igen középszerű zöldséges lasagnét csináltam, ha van valakinek jól bevált trükkje a besamelre vagy a zöldségekre, akkor bombázhat nyugodtan. Még én is próbálkozom.
ma meg a borzalmas ízű olíváimmal foglalkoztam. Először is megnyugtadtam magam, hogy nyers változatnak ez természetes íze, ezt kell belőle a hosszas pácolással kiűzni.
Praktikusabb lett volna egyből feldolgozni a bogyeszeket, de késő bánat, majd jövőre.
Most megmostam, leszáraztam a bogyókat, közben föltettem egy liter vizet főni. Ebbe később raktam 100 gr sót. A bogyesz egy részét kimagoztam (snassz módon a félbevágós módszerrel), összesen négy különböző méretű üvegbe töltöttem az olívákat. Rátöltöttem a sós vizet.
A változatok:
1. A magtalan felek
2. Sima sós vizes, tetején olajjal
3. Sima sós vizes
4. Chiliporos, 2 gerezd fokhagymás, tetején olajjal.
A vizet hetenként cserélni kell, kb. 2 hónap a pácolási idő. A simákból az egyiket még fogom fűszerezni, kíváncsi vagyok, miben térnek el.
Teljesen nagy boldogságot okozott a művelet. Az eredmény meg igencsak meglátós. :D
2007. december 9., vasárnap
2007. december 4., kedd
Józan feladatott
Még a birreriából: "Sí, e chi se ne frega?!"
"Sei sotto o sopra." Samy "Noi siamo allo stesso livello."
"Szerencsés vagy. Nagyon jó, hogy ilyen nyitottan állsz hozzá." (Kriszti)
Szóval az előző bejegyzés erősen fáradtan és közepes alkoholos behatás alatt keletkezett, csak halvány sejtéseim voltak arról is, hogy egyáltalán megszületett.
Az olívabogyóról azt kell még tudni, hogy nyers, maggal együtt van és tényleg ehetetlenül rossz jelen formájában. Kérek segítséget, ötleteket, mi lehet ez és mihez kezdjek vele.
Ezenn kívül vettem 70 dkg aszalt paradicsomot, ez viszont nagyon jó. Szereztem még radicchiót, 4 kicsi fej, ezt mindjárt megmosom, felaprítom és lefagyasztom- ha salátába nem is, de ételekbe még szerintem használható lesz. vettem még pecorinót, de toszkánt, meg parmiggiano reggianot (ezeket már nem a piacról, hanem ipermercatóból). Két nagy konzerv hámozott paradicsomot, szőlőmagolajat, üveges vargányát (tutto fuori), 1 eurós spanyol bort (ha másra nem jó, akkor forraljuk), lasagne lapokat. A piacon még szereztem narancsot is, de amit itthonról vittünk, finomabb volt. van még két kis kenyérrevalóm, alma és körtepüré. asszem az egyiknek neki is látok.
Amúgy pedig a két torta eszement jó volt, a málnás trüffel zseniális, mesés, csodás, az almás pedig Böbe kedvenc tortája lett.

2007. december 3., hétfő
Birreria
Nincs mottó, nincs cél, nincs terv, tündérek vannak a szívemben, csak nem értik, miért nem hisznek bennük. De újraszületnek a szívemben, remélem, sokáig meglesz ez még. Középfölde az én szívem, varázslatok és mindennapok világa.
Ma olaszul kocsmáztam, atyaúristen. Erősen menekülök a fájdalom elöl, mondjuk van annyi öröm és élet az életemben, hogy ezt sikerrel tegyem. Olaszország, te sei la modo della vitá per me.
Tegnapelőtt vettem sok izgalmas dolgot. Olyan zöldet, amiről Samy sem tudta, hogy mi, de ismerte. Meg olyasmit, amit alívának árultak, de Samy szerintz nem az, és BESTIÁLIS az íze. Van belőle több, mint egy kiló. Hogy mit teszek vele, az nagy talány. Aki kér kóstolót, most jelentkezzen (tudományos fantaszták és kíséretezők előnyben), egy hét múlva menthetetlenül kidobom.
Ma meg ettem igazi pizzát igazi családi étteremben mozzarella-pompdprp-carciofi-ruccola összeállításban, nyami.
Ittam sok vinót, jajj, Krsitonek nem fizettem ki, de 3 hét múlva úgyis jön haza, majd akkor itt.
Van egyfajta "kapdbe" életérzés rajtam, nem tudom, hova visz ez el.

2007. november 29., csütörtök
Torták - alma, csoki - utazás
"Igen,én is gondoltam arra, hogy ez ugyanúgy ön-alávetés. De aztán arra jöttem rá, hogy ahhoz kell a legnagyobb erő, hogy az ő akaratával szemben meg tudjam mutatni az igazi érzéseimet, a szeretetemet: nem kell kemény nőt játszanom."
"Ne a félelmeink irányítsák az életünket." (Kinga)
Erős kérdőjelek sorakoznak, de hálistennek utazom Milánóba, ők maratonizálnak, én meg beszélek régnemlátott-nagyonvárt SzőkeChrisszel.
Az utazás süteményt jelent: irgalmatlan feszült légkörben sikerült életem első igazinak nevezhető tortáit megalkotnom. (Jó, tavaly a fiúknak sütöttem már mogyorótortát, és nagyon finom lett, de az még nem volt igazi torta kinézetű, nem volt díszes.)
Ismét gasztroblogról gyűjtögettem, azaz a könyvjelzőbe elpakoltak közül válogattam.
1. Trüffeles csokitorta fűszerkerttől
A változtatás csak annyiban állt, hogy tettem bele sütőport és kicsi tortaformában sütöttem, mert szerettem volna, ha magasabb a tészta. Épp ezért erősen izgultam, mi sül ki ebből. :) Jóval hosszabb ideig tartózkodott a sütőben (igaz, nem volt előmelegítve, legközelebb ezzel is játszom), több, mint félóra: addig egész egyszerűen lötyögött a tészta. Mármint nem a közepe, hanem az egésze. Mondjuk a végén is igen rezgős volt az állaga, de a hústűn már semmi nem volt, úgyhogy kikaptam. Az eredmény egy kívül szárazabb, sültebb rész, belül meg... olyan kenyértészta állagú talán. Mindenestre nagyon finom minden részén, eléggé belopta magát az ízlelőbimbóimba.
A trüffelt én habtejszínnel készítettem, lövésem nincs, hogy eredetileg mivel kellett volna. Volt szerintem 2 dl is, amit elhasználtam.
És arra jöttem rá, hogy maga a torta sokkal jobb, mint a trüffel, de, mint tudjuk, én furcsán viszonyulok a csokis dolgokhoz.
A dologban a legszörnyűbb, hogy elrontottam a szétvágást (ugyanis tölteni akartam a tortát), így aztán vissza a tortaformába, a darabokból kirakósoztam nagyjából megfelelő alakot, megkentem fagyasztott-kiengedett málnával (már amennyit meghagyott Viktor...), arra rá a trüffel (vagy fordítva?!), aztán másik lapot, azaz a tetőt (szintén darabokból) már szinte csak a trüffellel. Tetejére pirított frenyőmag, még melegen, remélhetőleg beleolvasztja magát kicsit a krémbe.
ja, és életemben először eltörtem egy tányért. Az már a süti állapotán nem változtatott, de szép befejezése volt a mai konyhai ténykedésnek.
2. Bécsi almástorta lilahangyától
Ezt ugyanis a másik sütése közben készítettem. A linzert a szokott módon a sütőszilikonon, ujjal nyomkodtam ki, imádom az ilyen fifikás dolgokat.
A töltelékbe 4 alma és egy birsalma került, utóbbi hangsúlyozottan vékony szeletekben. A mazsolát rumba áztattam, de nemigen változtatott a lényegen. A birsalma viszont isteni volt benne, szerintem lesz egy adag csak birsből (nem, nem vagyok fanatikus, peeersze)...
A tetejére mandulaszeletek híján aprított kakóbabot szórtam, remekül mutat és ha éppen ráérzel az ízére, csodás a meglepetés.
Ezt rendes méretű tortaformában sütöttem. Eléggé paráztam, hogy fér be ebbe a kicsi helybe ez a sokminden, de a az almaszeletek szépen összepuhulnak, a felső krém konkrétan befolyik közéjük, egyfajta szilárd krémet alkot, úgyhogy a végén még ki is kandikálhatnak a gyümölcsök, vagy az én esetemben a belerejtett kesudiódarabok (ezek amúgy puhává főttek, nem rosszak, de legközelebbre egész, hártyás mandulát irányzok elő).
A tejszín és a citromlé kicsit összekaptak az én esetemben, ez kicsit kráteres kinézetet kölcsönzött a tortának, de nem bántam. Kinézetre elsőosztályú, azt hiszem, ünnepi tortává lép elő. (Milyen kár, hogy most felkockázva dobozoltam be ugye a nagy útra.)
Ízre nem rossz, de inkább az óriási lehetőségeket látom benne. Lehet még citromosabb, mint lh-nál (sőt, az talán kötelező elem lesz), fűszeresebb, ilyen-olyan módon bolondított, mindenestre nagy-nagy hála a a receptért.

2007. november 19., hétfő
Ajtóban állva, várva - Sütőtökleves
"József, a feledhetetlen nem ment el a városból, meg se nősült. ANyám naponta felsétált egyedül vagy Piroskával és Kisbélával a korzóra, mint régen, s megjutalmazta magát nap többbi részuéért azzal a pár pillanattal, amelyet néhűny, ismerősök társaságában váltott szó vagy a férfi puszta látása ajándékozott neki." (Régimódi történet)
Meghalt Szabó Magda.
Életemnek régóta állandós zereplője. Szomjazom, amit ő vált ki belőle, de egyúttal rettegek is, milyen mélységeket mutat még.
Halálával tudatára ébredtem, hogy az élet rövid. Egyszerűen túl rövid ahhoz, hogy az igazán fontos dolgokról lemondjuk. Nagyon messze vagyok attól, hogy igazán megélhessem az életemet, de legalább félelemből, megfelellésből megakadályozni nem szabad magam abban, amit tenni szeretnék. Ma ki tudtam mondani: "Hiányoztok."
De annak igenis nagyo nagy értéke van, ha nem megfelelésből, hanem szabad elhatározásból, akaratból elkötelezem magam a választásom mellett.
Szabó Magda egyszerű, de bárhol, a legfényesebb helyeken között is megállja a helyét. Pont, mint a sütőtökleves, én Ágitól tanultam, királyi étel.
Az elkészítése ott ondul, hogy keresel egy embert, aki a tök nagy részére igényt tart, nálunk szerencsére anyám és bátyám eltüntet bármekkora mennyisége a sültből. Én lenyúlok magamnak mondjuk 3 szeletet, ez mindenféleképpen kevés mennyiséget jelent a tökhöz viszonyítva. Ezt meghámozva, kockára vágva megpárolom fűszeres lében (leveskocka, alaplé welcome), épp hogy ellepje vagy annyi sem.
Aztán fogok egy kislyukú szűrőt vagy szitát vagy hasonlót, azon átpasszírozom (abszolút gyorsan megvan, addig is lehet csevegni, tévét nézni, stb.), de ha ilyen nincs, akkor akár botmixerrel is nekieshetnék gondolom. A keletkezett pürétrutyit felöntöm tejszínnel és tejjel (költséghatékonyan csak tejjel), felforralom, rakok bele sok-sok petrezselymet és kész is van. A kedvenc változatomat reszelt füstölt sajtra szedem, de ma pl. popcornt tettem bele levesbetétként, az se rossz.
Én amúgy utálom a sütőtököt, de ez a leves mennyei. Rafináltan édes-sós-ízletes, a színe pasztellnarancs fehér karimával és gyönyörű zöld foltocskákkal.

2007. november 11., vasárnap
Szia Édes, kő' mény? avagy bekukkantás az édeskömény ízvilágába
"Az igaz barát nem kételkedik, hanem remél." (Emma)
Voltunk édesanyámmal vásárolni a tescóban, mert voltak 10%-os kuponjai. Ennek örömére 40.000-ért vittünk árut, igaz, most csak különlegesebb dolgok hiányoznak a háztartásból, amúgy minden fel van töltve. És ezt az érzést azért nem kis teljesítmény elérni anyámnál.
Beszereztem 4 fej édesköményt is, mert nagyon úgy rémlett, hogy mostanában egy csomó receptben találkoztam vele. Ennek ellenére nem találtam a neten nagyon sok dolgot, végül 3 fejből kétféle dolgot kreáltam egyelőre.
1. Kéksajtos-körtés (mai estebéd)
Nagyon gyorsnak kellett lennem, úgyhogy gourmandula alapján fogtam egy fej édeskömény, felszeleteltem, olajon megpirítottam, közben igen gyorsan kimagwaltam 1,5 körtét, az édesköményt sűrű forgatás után inkább fehérborban rotyogtattam tovább, majd amikor ez elmúlt alóla, hozzáadtam a felkockázptt körtéket és egy marék diót. Tovább sütöttem-főztem, mint az eredeti recept ajánlása, de még így is hiányoltam a puhaságot, legközelebb még több időt adok magamnak. Sima tesco kéksajtot tettem rá a tányérban összekutyulva, sőt maradék krumplipürét ettem hozzá, de én nem vagyok gourmand, nekem szabad.
A több körte mindenképp jó, illetve a több bor-hosszabb főzési idő is ajánlott szerintem. Amúgy nem kell félni, az egész megvan 15 perc alatt és tényleg igen finom: az ánizsos íz csak emlékekben él.
2. Krumplis egytál édesköményből (holnapi ebéd)
A kiindulási alap ez a recept volt. Borzasztó pici krumplik voltak itthon, úgyhogy megsaccolni sem tudom, mennyit, de megpucoltam, felkarikáztam.
Az előző kajából maradt szószcseppeken megpirítottam a wokban, kiszedtem tányérra. A közben megpucolt és (most már ügyesen vékonyabb) karikára vágott 2 fej édesköményt betettem a helyére, azt is megprítottam, kivettem. Az eközben megpucolt és felkarikázott póréhagymát szintén megpirítottam, visszatettem rá az előzőeket, kis idő múltán rálöttyintettem nem kevés fehérbort. Amikor már látszott, hogy ez így kevés lesz neki és én mégiscsak a wokban készítem a végéig, akkor előkotortam a hűtőből a múlt hétről maradt mascarponét (kicsi doboz fele, 10--150 gr lehet), meg 2 kanál kék tejfölt. Meg még bort, meg még tejfölt. Folyamatosan adagoltam az ételnek a folyadékokat, mert nem akartam, hogy maradjon sok leve, de szerettem volna, ha minden puhára fő. A végén szárított majoranát tettem bele. (Nem találtam meg a kakukkfüvet, pedig tutira van itthon. Ellenben a majoranna még tán jobban is illet az ízlésemhez most.)
Nagyon fontos, hogy rengeteg sót tettem bele (már magamhoz képest). Minden zöldséghez külön a pirításnál és az boros-tejfölös mókánál is. És ez nagyon helyes is, mert anélkül nem működhet szerintem. Így grillezett-szaftos hús hangulata lett, remélem, holnapra is megmarad az élvezhetősége.

2007. november 6., kedd
Il Terzo Cerchio
"Ő nem hagyhatja egyedül az anyját. Ha csak ő lenne és én, akkor összeköltöznék vele. Nem lenne könnyű nekem, de akkor azt mondanám, hogy legyen. De így, az anyjával nem. Meglátjuk." Autosufficiente. (Ernesto)
Nem vagyok nagy étterembe járó. Ennek az oka nem a kedv, inkább a pénz hiányában keresendő.
A Terzo Cerchioba viszont visszajárok. leginkább az olasz csoportokkal térünk, de volt már egy szülinapozás is ott. Ez utóbbihoz mondjuk drága, de vacsorázni melegen ajánlom.
Nincsen nagy összehasonltási alapom (lásd feljebb), de azért úgy hiszem, simán megéri a raviolijuk azt a 2-3000 Ft-ot. Ott ettem életemben először gorgonzolás-körtés-diós raviolit, felejthetetlen élmény volt. Jelzem, házilag készítik a tésztát, érződik is.
Mindig úgy vagyok vele, hogy meglátom a tálat, megijedek, hogy ez fél fogamra se lesz elég, aztán a végére mégis elég, sőt. Ma is pont így jártam, a tányér háromnegyedénél még éhes voltam. A végén meg már a pukkadás kerülgetett.
Nagy vágyam volt kipróbálni a rizottót, én még soha, sehol nem ettem korábban. Először a radicchiós-királyrákossal szemeztem, de a törzsvendég olaszok ajánlására inkább a vargányásat választottam (igen, ez az a hely, ahol bazi nagy kivetítőn mindig foci megy, ahol az olaszok átkiabálnak az asztalok között és ahol a ragazzáknak ajánlanak ételeket.). Nos. A vargánya finom, ez a része teljesen rendben volt. A rizottót meg vagy nem készítik itt olyan jól, vagy (és én inkább erre hajlok) tök mást, túl sokat vártam a risotto intézményétől. Finom, szószós, de meglepően harapós rizst ettem. Én valamiért abban éltem, hogy szarrá kell főzni a riszt. Mint tudjuk, én nagyon szeretőm (ez szép elírás...) szóval szeretem a harapható ételeket, tehát nekem ez így nagyon jó volt, csak semmi különlegesen meglepő nem ért. Majd eszem máshol is, mindenestre jóval nagyobb bátorsággal kísérletezem itthon is.
Nehéz igazán ehető bolti mézes puszedlit venni. Most kifogtam egyet, na, milyen márkájú? IGA. ;-)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)