Ezt még Prágába sütöttem, tehát kb. egy hónapja, amikor még volt a friss medvehagymából.
Az obligát répatorta mellé szerettem volna valami könnyű sósat, amit a maraton után is szívesen fogadnak a kedves versenyzőim.
Keresgéltem pogácsarecepteket, egyik sem győzött meg igazán. A családban a nagynéném az igazi nagyágyú kajaügyben, őt nem értem utol egészen 11-ig. Akkor viszont életem legbonyolultabb pogácsareceptjét sikerült beszereznem, ha kipróbáltam, közlöm. :)
Merthogy végül úgy döntöttem, nem fogok élesztőset sütni, mert már csak 7 óra volt az indulásig és még össze is kellett pakolnom. Akkor még azt gondoltam, esetleg aludni is tudok, nos, ez nem jött össze, de ez már hagyomány, ahogy az előző este megsütött sütemény is.
Így aztán Ana sugallatára fogtam 50 dkg túrót, 50 dkg vajat, összesen 50 dkg lisztet, de nem emlékszem, volt-e benne teljes kiőrlésű. 51%, hogy sima fehérlisztből volt az egész. Kapott jó adag sót, másfél teáskanál sütőport is, összegyúrtam, majd beküldtem a fagyasztóba.
Kis darabokban dolgoztam vele, hogy addig is álljon/hűljön a többi.
Hajtogattam, de közben nem pihentettem (de csakis azért, mert szinte már korai volt az óra). Az utolsó hajtogatásnál került az egyik emeletre medvehagyma nagyon vékony csíkokban, a másik emeletre tökmag, átvágva. Az arányok változtak dinamikusan, készült csak tökmagos, semmit nem tartalamzó, és a többi. Tojással kentem, len- és szezámmagot kapott, sajtot nem. Forró sütőben, max. utána kicsit visszavéve adtam neki a hőt.
Ana juhtúrósát sokat sütöttem és dicsértem már, azt hittem, hogy a tehéntúró és a pihentetés hiánya az éntalálmányom, most, újraolvasva a receptet, kiderül, hogy nem. Tehát ez az ízesítést kivéve teljes egészében Ana receptje. :)
Amúgy a szaggatással nem borzoltam az idgeeimet, késsel kis kockákat vágtamm, szerintem ezt most már mindig így fogom tenni. helyesek és sokkal könnyebb így bánni vele, nem lesz maradék.
És akkor a végeredmény: a medvehagyma szép zöld maradt. A tésztát tekintve életem legjobbját hoztam, könnyű, ízes, tökéletes. Mindegyik változat. A futás előtt egy nappal már elfogyott. :D
2008. május 30., péntek
2008. május 7., szerda
LapToposz - Táposztó
Remélhetőleg hosszú időre az utolsó gépházas bejegyzés...
Gyors döntést követően a holnapi napon átveszem a vadiúj Dell Inspiron 1525 blue laptopomat, friss Ubuntuval és OpenOffice-szal. Noéminek és Zsoltnak közös főzés, Péternek egy tiramisú jár érte, bodr-nak egy szülinapi torta a hosszas kitartásért, a Névtelenekről névre szóló süteménnyel fogok megemlékezni.
A többieknek is nagyon köszönöm a hozzászólásokat, sokat változott a véleményem a hatásotokra.
A személyesen ismerteknek (Eszter, Zoli, Tamás, Gergő) igyekszem élőszóban is megköszönni a segítséget, ezért ha bárkivel a későbbiekben ismerkednék meg, akkor csak idézze bármelyik gépházas bejegyzés címét, és neki is lerovom hálámat természetesen. :)
Holnap répatorta és medvehagymás-tökmagos pogácsa készül a terveim szerint.

2008. május 3., szombat
Szakdolgozati izgalmak
Nem bírom ki, ide fogom gyűjteni a jobb lolságokat.
1. "has not been explicitly explicated". - Ezentúl én is kifejezetten fogom kifejezni a mondanivalómat, elvégre a méret a lényeg.

Az elmaradt kókuszcsiga
"Legény fekszik tengerparton
Tengerparton lepedőre
Ezüstből a lepedője
Gyönge leány elébe áll
Rajta, vitéz, egyél-igyál,
Rajta, vitéz, egyél igyál.
Ne légy részeg az italtól
Részegedj meg a nyakamtól
Vékony karcsú derekamtól.
Még ma este nem adhatom
Holnap este neked adom,
Holnap este neked adom."
(Palya Bea: Lüktetés)
Már napok óta kering a fejemben, hogy a fornettis kókuszcsigát nekem meg kell sütnöm.
Próbálkoznék kelt és leveles tésztával és krémvariációkkal.
Első körben kókuszreszelék, tej, esetleg liszt, méz/cukor lenne a hozzávalók listáján. Meg az amúgy is meglévő leveles tészta.
El is döntöttem, hogy akkor ma, úgyis megyünk beszélgetni, jó lesz oda, meg holnap (b)anyák napja.
Hazaérve a szokásos veszekedős körök megfutása mellett be kellett lássam, hogy én ma nem tehetem be a lábam a konyhába és amúgyis minden résztvevő kifejezett óhaja, hogy elköltözzem.
Ellenben megérkezett az itt nyert könyvem, csodaszép, dedikált, én meg boldog vagyok.
Szakdoga után vár rám a szakma, már csak a pénzszerzéssel kell mindezt összhangba hoznom. (Az milyen szép már, hogy kitatónak érkeztem az egyetemre, aztán bármi mást csinálnék, csak azt nem. Ellenben közel került hozzám a terápia, a rajzelemzés és a rori. Izgalmas ez.)

2008. április 30., szerda
Újabb versenyző
Élő példányai tetszetősek voltak emlékeim szerint:
IBM Lenovo 3000 N200 (TY333HL) - 124.020 Ft + ÁFA + 5%
15.4" WXGA TFT (1280x800)
Intel Core 2 Duo 1.66GHz (T5450)
2048Mb (2x1024Mb) DDR2 (667MHz)
120Gb 5400rpm SATA HDD
Dual Layer DVD-RW
Intel(R) GM965 Express, Intel GMA X3100
WLAN
4-in-1 kátryaolvasó, Bluetooth, Beépített kamera, Ujjlenyomat-olvasó,
Csatlakozók: 3x USB2.0, IEEE1394, S-Video-out, VGA, Méret: 360 x 266
x 31 mm, Tömeg: 2.72kg.
Operációs rendszer: FreeDOS.
Infra nincs benne, de egyébként igen jó vétel lenne.
Nemrég azt hallottam, hogy az ujjlenyomat egyszer romlik el, de akkor nagyon. Erről mit tudunk?
Ettől eltekintve én így első ránézésre semmi kivetnivalót nem látok a dologban.
Vélemények?
Köszi!

2008. április 27., vasárnap
A kétségbeesés kenőcse - cukkínikrém az almaszelethez
"Megrakja a fixin, mikozben a gyíkok gyászkodnak a gettykkel"
(Zoli)
Készülök a maholnapi brunchra.
Gondoltam merészet és életemben először mártogatóssal próbálkoztam: volt pillanat, amikor nagyon kétséges volt a kimenetel.
Fogtam egy közepes-nagyobb cukkínit, megmostam, két végét levágtam, a használható részt picike kockákra vágtam. Magas, szűk edényben besóztam, állni hagytam (amíg bekevertem a Cuncit.)
Wokban kevés olajat melegítettem, beleszórtam a cukkínit, sűrű rázogatás közben megpirítottam, nem kicsit: majdnem mindenhol szép barna volt, nem csak úgy tessék-lássék. Ezután rázuttyintottam fehérbort, ebben pároltam egészen addig, amíg el nem tűnt a llé: ez pár perc alatt megtörtént.
Az előbbi magasfalú edénybe visszaszórtam a már puha és finom cukkínit, rákanalaztam kb. fél (nagy) doboz vajkrémet (se). Először villával nyomogattam, de az nem volt célravezető, úgyhogy átváltottam botmixerre. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy elsőre edényt sem tökéleteset választottam.)
Folyamatosan kóstolgatva nemigen tendált afelé a kenőcs, amerre szerettem volna: főleg utóízben nagyon megmaradt a vajkrém-jelleg savanyúsága. Egy idő után kétségbeesésemben mindenféle szimpatikus dolgot pakoltam bele sorjában, addig, amíg élvezhetővé nem vált az elegy:
kb. 1-2 evőkanál tejfölt, hasonló mennyiségű mascarponét, csubricát, petrezselymet, 1 gerezd fokhagymát, kb fél-egy mokkáskanálnyi mustárt, hasonlóan kevés mézet.
Tökmagos kenyérrel kifejezetten finom, tehát azt a picike adagot, ami lett, holnap tökmaggal tálalom.
A Cuncival meg csak annyi lett az alapvetésben leírtakon kívül, hogy nem került bele vaj, kakaóbab-darabkákkal és pirított kesudióval is megszórtam, bestiálisan sokáig sütöttem, de így picit ragacs az alja: szerintem ez ilyen tészta és pont.
A lírt mennyiség nem sok, úgy fogalmazhatnék, hogy nagyon kevés.
Bonnie-é még mindig finomabb, mint az enyém.
"But girl, tonight you look so pretty
Yes you do
Times Square can't shine as bright as you
I swear it's true
(...)
Don't you worry about the distance
I'm right there if you get lonely
(...)
We'll have it good
We'll have the life we knew we would
(...)
Delilah I can promise you
That by the time we get through"
(PLAIN WHITE T'S: Hey there Delilah)
Áginak, Gergőnek, Lacusnak

2008. április 12., szombat
LapTOP
Voltam tegnap laptopnézőben. Konkrétan azzal indultam el, hogy én ma meg is veszem az eszközt, de sajnos nem így alakult, nem volt egy sem nagyon kiemelkedő. Ami viszont tapasztalat, hogy nem jönnek be az Acer Aspire-ok, főleg a régebbi típusú, nagyon fehér billentyűzettel szereltek. Tisztára olyan, mintha nem lenne térben és egy fehér papírlapot nyomogatnál. Horror.
Aztán volt még a gyöngyházfényűnek kikiáltott ezüst műanyag, az talán dell 1520 volt, de brr, igazi gagyinak néz ki. Más dellek viszont gyönyörűek, ahogy a lenovók is bejövősek.
Tetszenek a Toshibák is, de azokhoz mindig van Vista, arra meg ugye nem adok ki pénzt.
Az Asusnál egyértelműen cool a 3 év gari, úgyhogy ár-érték arányban lehet, hogy ő fog nyerni.
Én személy szerint valami Dellnek vagy Lenovónak drukkolnék, megnézzük, milyen kapcsolatok vannak nagyker felé. Merthogy alapvetően pl. lenovóban nem utazna egyik ismerősöm sem, franc az ízlésembe.
Ja, és további érdekes tapasztalat, hogy pl. ha megnézem a garanciát a táblázatomban, akkor egyáltalán nem azok az adatok szerepelnek, mint a boltokban. Csak az egyszerűség kedvéért.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)