Ez vajon éltető szeretet?

Vacskamati virágja

Ott állt Vacskamati Mikkamakka elött. Kicsit sírósan, kicsit nevetösen - egyszóval úgy, ahogy szokott.
- Mikkamakka, ugye te mindent tudsz? - kérdezte reménykedve.
Mikkamakka elég komor képet vágott.
- Egyszer beszéltünk már erröl - mondta mogorván.
- Na ugye! - mondta boldogan Vacskamati.
- Mit na ugye! - mérgelödött Mikkamakka. - Akkor megállapodtunk abban, hogy majdnem mindent tudok, avagy majdnem tudok mindent, vagyis hogy mindent majdnem tudok.
- Ez az, ez az, emlékszem - kiáltott Vacskamati.
- Emlékezni azt tudtok - morogta Mikkamakka. - Azazhogy csak emlékezni tudtok.
Vacskamati izgett-mozgott.
- Nem értem pontosan mit mondtál - mondta.
- Nem baj - legyintett Mikkamakka -, nem azért mondtam.
Vacskamati kicsit félénken azt kérdezte:
- Ugye, meghallgatsz?
Mikkamakka ábrázata azt mondta: meg hát.
- Egy kérdésem lenne - folytatta Vacskamati.
Mikkamakka ábrázata azt mondta: elö vele.
- Ugye nekem van születésnapom? - rukkolt elö a nagy kérdéssel Vacskamati.
Mikkamakka ábrázata azt mondta: de még mennyire.
- Tudtam, tudtam! - örült Vacskamati. - Hát mégis igaz.
- Születésnapja mindenkinek van - jelentette ki Mikkamakka.
- Jó, jó, ezt tisztáztuk - komorodott el Vacskamati -, de mikor?
- Hogyhogy mikor? - tárta szét a kezét Mikkamakka. - Nekem például december elsején.
- Neked - mondta fitymálva Vacskamati -, neked! De nekem mikor van?
- Honnan tudnám azt én? Neked kéne tudni.
- De nem tudom - mondta szomorúan Vacskamati.
Mikkamakka vakarta a feje búbját.
- Ajaj - mondta.
- Azazhogy mégsincs születésnapom - keseredett el Vacskamati.
- De ha egyszer van! - mérgelödött Mikkamakka.
Vacskamati nem tágított.
- Mikor?
- Például ma - mondta sarokba szorítva Mikkamakka.
Vacskamati felvidult.
- Kedden?
Mikkamakka bólintott. Nagy kö esett le a szívéröl.
- Tehát minden kedden - virult Vacskamati.
- Azt már nem. Milyen kedd van ma?
- Április tizenötödike, kedd.
- Na, akkor ez az - emelte fel az ujját Mikkamakka -, április tizenötödikén születtél.
- Nem lehetne inkább kedd?
- Hogyhogy kedd? Hiszen kedd van.
- Hogy minden kedden születésnapom legyen.
- Még mit nem! Csak minden április tizenötödikén. Egy évben mindenkinek csak egyszer lehet születésnapja.
- Kár - mondta Vacskamati.
Mikkamakka mélyen elgondolkozott.
- Tényleg kár - mondta aztán, és újra gondolataiba mélyedt.
- De hiszen akkor... - kiáltott Vacskamati.
- Mit akkor?
- Ma április tizenötödike van!
- És akkor mi van?
- Hát a születésnapom!
- Jé, majd elfelejtettem! - ugrott fel Mikkamakka, és felragyogott az arca. - Isten éltessen!
Kiszaladt a tisztás közepére.
- Fiúk - kiabálta -, Vacskamatinak születésnapja van!
Elö is sereglettek mind. Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Bruckner Szigfrid, Aromo, Szörnyeteg Lajos és Dömdödöm. Ott sürögtek-forogtak Vacskamati körül.
- Isten éltessen, Isten éltessen! - kiabálták. Bruckner Szigfrid hirtelen elhallgatott. De olyan feltünöen, hogy a többiekbe is belefulladt a szusz.
- Mi történt? - kérdezte Nagy Zoárd.
- Csak... csak... elég furcsa - mondta Bruckner Szigfrid, és Vacskamatihoz fordult. - Már tizenöt éve ismerlek, és eddig egyszer sem volt születésnapod.
- De ma kedd van - mondta Vacskamati.
- Az mindjárt más! - kiáltott Bruckner Szigfrid. A többiek meg suspitoltak. Összedugták a fejüket, sutyuru-mutyuru. Vacskamati meg úgy tett, mintha nem tudná miröl van szó. Pedig hozzá is elhallatszott, ahogy Dömdödöm azt mondja: ,,Dömdödöm.'' Ezt pedig csak az nem érti, aki mind a két fülére süket. Vagy még annál is jobban. Merthogy Dömdödöm azt mondta, adjunk ajándékot az ünnepeltnek, akinek tizenöt év óta ez a kedd az elsö születésnapja.
El is futottak mindjárt. Vissza is jöttek mindjárt. Na, és a kezükben, na lám, a kezükben, odanézz, a kezükben egy cserép virág! Lila is volt, zöld is volt, sárga is volt, kék is volt, csuda egy virág volt.
Úgy hívták: Vacskamati virágja.
Láttátok volna Vacskamatit! Irult-pirult, sápadozott, táncolt, ugrált, sikongatott, simogatta, dédelgette, becézgette, lehelgette a virágját. Igen boldog volt.
Hát így zajlott le az a születésnap.
Aztán elmúlt. Sok kedd elmúlt. De egyik sem volt Vacskamati születésnapja.
A virág meg! Uramfia! Szegény, szegény Vacskamati virágja! Azt hiszitek, törödött vele? Nem törödött. Azt hiszitek, öntözte? Nem öntözte. Azt hiszitek, kapálgatta? Nem kapálgatta. Azt hiszitek, rá is nézett? Nem nézett rá.
A virágnak odalett zöldje, sárgája, lilája, kékje, kornyadozott, fonnyadozott.
Egészen addig, amíg egyszer csak nagy mérgesen azt nem mondta Dömdödöm, hogy ,,dömdödöm''.
- Hallottátok? - mondta Ló Szerafin. - Dömdödöm azt mondta, hogy dömdödöm.
Hogyne hallották volna!
- Bizony nem gondozza a virágját.
- Bizony nem öntözi.
- Bizony rá se néz.
- Bizony hervadozik szegény virág.
- Bizony kornyadozik.
Így beszélt Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Aromo, Bruckner Szigfrid, Dömdödöm és Szörnyeteg Lajos.
- Jaj, elfelejtettem - sápítozott Vacskamati. - Pedig az én virágom, Vacskamati virágja. Mindig tudtam. Ne haragudjatok.
- Hát akkor gondozd!
- Hát akkor öntözd!
- Hát akkor törödj vele!
A virág hervadt volt, fonnyadt volt, de biztosan nagyon dörömbölt akkor a szíve. Dörömbölt boldogan. Vacskamati meg nekiesett, öntözte reggeltöl estig, estétöl reggelig, kapálta naphosszat, csak úgy sercegett szegény virág gyökere.
És két nap múlva azt mondta:
- Öntöztelek, kapáltalak, két napja csak veled foglalkozom, mégis kornyadsz, mégis hervadsz! Mi lesz már! Tessék sárgállani, tessék zöldelleni, tessék lilállani, tessék kékelleni!
Na, erre megint összesereglett Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Aromo, Bruckner Szigfrid, Szörnyeteg Lajos és Dömdödöm.
- Mit képzelsz - mondta Ló Szerafin -, hónapokig nem törödtél vele, és most azt hiszed, két nap alatt virulni fog?!
- Zöldelleni!
- Sárgállani!
- Lilállani!
- ékelleni!
- Dömdödöm!
- Úgy határoztunk - mondta Bruckner Szigfrid -, hogy elvesszük töled a virágot.
- Jaj ne! - esett kétségbe Vacskamati.
- De igenis elvesszük!
- Dömdödöm - mondta ekkor Dömdödöm.
Csodálkozva néztek rá.
- Azt mondod, hogy kérdezzük meg a virágot is?
- Döm.
Megkérdezték hát a virágot.
- Akarsz Vacskamatinál maradni?
A virágnak szép virághangja volt.
- Igen - mondta.
- De hiszen nem öntözött!
- Tudom - mondta a virág.
- De hiszen nem kapálgatott!
- Tudom - mondta a virág.
- De hiszen rád se nézett!
- Tudom - mondta a virág.
- Aztán meg agyonöntözött.
- Tudom - mondta a virág.
- Agyonkapált.
- Tudom - mondta a virág.
- Sápadt lettél.
- Tudom - mondta a virág.
- Csenevész lettél.
- Tudom - mondta a virág.
- Akkor még miért maradnál nála!? - mordult rá Bruckner Szigfrid.
- Azért, mert szeretem - mondta a virág.
- Miért szereted? - háborgott Aromo.
- Csak - mondta a virág.
Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtöl.
- Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törödöm veled ezután - mondta a virágnak.
A virág meg azt mondta:
- Hiszi a piszi.
És olyan boldog volt, amilyen még soha.

Pórévacsi

Már szombaton is hihetetlenül kívántam az olajbogyót, tegnap este azt vacsoráztam egy nagy bögre vaníliás rooibus társaságában.
Ma még mindig sósra vágytam (ha lett volna időm, elmegyek a burgerbe krumpliért), úgyhogy hazaérvén főztem. Még mindig szpmjas vagyok és sóra vágyom, de a kaja finom lett:

Fogtam egy fél póréhagymát, felkarikázta, sós olajon megpároltam úgy nagyjából, bőven harsogott még, amikor rálöggyintettem egy kis fehérborecetet. Jól felsistergett, izgattam őket még együtt, végül rákanalaztam tejfölt (tejszín híján). Azzal főztem még, amíg a tejföl víztartalma tartott, aztán reszeltem bele trappistát (szintén jobb híján). A legvégén kapott egy leheletnyi tárkonyt és aztán dobáltam rá olajbogyeszt. Tortiglionival ettem (farfalle híján). ;-)

Adós vagyok a jógás sütikkel: rizslisztes-fűszeres, fura pogácsa, cantuccini-izé, fűszeres-körtés. Meg csicseriborsó-korszak is egy-két hete ám.

Paradicsomszószos csicseriborsó

A süti is készül, arról még lesz reményeim szerint poszt.

A csicserit kb. 4 óra áztatás után föltettem főni. Közben nagyob darabokra vágtam a hagymát, forró wokban, gyümölcsolaj társaságában nagy lángon megpirítottam. Érted, legyenek rajta nagy pirosas-barna foltok, semmi dinsztelés és lágyság.
Kiszedtem, a maradék olajban megpirítottam-dinszteltem a pici fej lilahagymát (só muszáj!), arra 1-2 perc után dobtam rá a csíkozott sárgarépát. Még 1-2 perc és kész, mehet rá a gomba.
Közben a csicseri és megpuhult (szerintem viszonylag hamar, 30-60 perrc alatt eléri a nekem való állapotot: roppanó, rághatóan kemény, de azért omlik, mint a gesztenye. Nagyon gesztenye-jellegű, még ízében is.) A vizéből kimeregettem, mehetett a hagymás-répás-gombás egyvelegre. Aztán én lett hamupipőke, gondosan visszaválogattam az összetevőket, mert rájöttem, hogy a csicseri egy részét akár le is fagyazthatom. A borsó főzővizébe árpát, azaz gerlit tettem fel főni, annak is kell idő, több, mint a rizsnek. Ezt is só nélkül, tudom, fura egy ízlésem van...
A zöldségekre kerestem paradicsomszószt (ennek kapcsán összevesztem anyámmal, emlegetvén a hollakást és az együttélést nomeg a segítséget: lett volna hajlandóságom megint megtépni,de úrinő maradtam, viszont kereshetek más utat az agressziómnak. Meg a feszülltség-levezetésnek.) Szóval bazsalikomos paradicsomszósz a zöldségekre, fél csokor, azaz sok-sok petrezselyem, fekete olívabogyó karikákban.
Bedobozolva várják a holnapi munkát: csak a szószból maradt, az igen jó ízű.

Másképp

Ma mintha minden másképp működne, mint megterveztem (itt más szavak lennének, de olyan jól alliterált az eleje, hogy a folytatásban elcsábultam. :)).
Azt például én gondoltam ki, hogy gasztroalapokon nyugvó sajátélményes bloggá válok, de csak kicsit. Kell egy hely a keróútinformon kívül, ahol a mindennapokról beszámolhatok, de énblogot már nem írnék.
Másfelől viszont ma birsalmás ételt szerettem volna készíteni (valami töltött vagy tésztás, ahol a pikantériát a birs adja, de az alapot más zöldek biztosítják), ehelyett anyám főzött egy hadseregre való káposztás cvekkedlit (kevésbé németeseknek kockatésztát). Maaajd ezt a bátyám megmézezte. Nálunk ugyanis cukorral dívik, pontosabban ez már a múlté, én részemről ezentúl mézzel édesítem ezt is. Mmmmm.
Mondtam már, hogy termelői mézet tudok szerezni olcsón?
És, ha már itt tartunk, ha valakinek kell valami Olaszországból novemberben, szóljon bátran, pár napra meglátogatom Milánót. Javasolni is lehet! Egyelőre szárított paradicsomban és paradicsomkonzervben, illetve mandulás kekszben gondolkodom.

Amúgy csicseregnek a borsók az áztatóvízben, hetek óta vágyom rájuk, nem tudom még, mi lesz a sorsuk.

Magánélet:
1. Két napja döbbentem rá arra, hogy a párkapcsolat nem jutalom, amit azért kapok, mert jó és tökéletes vagyok. Az még azért mesze van, hogy ne azt mérjem föl, hogy miben kell megfelelnem az adott személynek... Viszont azzal a szép gondolattal együtt járt ez a felismerés, hogy talán nem is kell küzdenem a kapcsolatomért, elvégre az nem jutalom, hanem az életem része.
2. Föld-sorozat: szakdoga, olasz, lakáskeresés, nem-elszállás a nagy filozófiában. :)
3. "Jaj, Lujka, ne bolondozz! Puszi, Te kedves, lelkes lány!"
4. "Nincs férfi nő nélkül, sem asszony férj nélkül, egyikük sem lehet Isten nélkül." (Genesis Rábá 8:9.) A gasztroblogot nemcsak zsidóknak ajánlom!

Rizstál

Én ma rizstem.
Marha megnyugtató, hogy végre ehető kaját készítettem.
Vagy 3 napja főztem sárga lencsét (sárga lencsét muszáj ennetek, só nélkül, vízben főzve (figyelem, 1 óra áztatási idő is tökéletes!!!) is hihhetetlenül finom, tényleg simán jó köretnek), ahhoz főztem vadrizst. Amíg ez utóbbi készült, addig fél fej lilahgymát (szintén valami maradék a hűtőből, mást/többet nem találtam, azt hiszem, nemigen lakom én itt valójában) kis kockában nagyon gyorsan megdinszteltem-pirítottam, fél sárgarépát csíkokra vágva rádobtam, kb 2 percet erős lángon sütöttem, rádobtam 2-3 fogásnyi római zöldbabot, lekapcsoltam a wokot. Sárga lencse, vadrizs, felkockázott tojás 1 db bele. Amúgy ez életem első valóban felkockázott tojása, pedig csak annyi a titka, hogy legyen tényleg hideg a tojgli és legyen otthon tojásszeletelő. Aztán abba 3x kell beletenni, izgulni, és már kész is. Aztán fagyasztott petrezselyem, nem kevés.
Tányérra szedve kapott még dióolajat és mandulás olívabogyeszt. A dióolaj nem lesz a kedvencem, ellentétben a tökmagolajjal. Olyan nem finom. Még kóstolgatom, várom az ötleteket.
Kép nincs technika (és/vagy pasi) híján, de nagyon gusztusos és nagyon finom lett.

Zöldséges rakott krumpli

Ez egy jól sikerült kaja lett, bbár nem annak indult. :)
Már régi az élmény (ha jobban belegondolok, akkor főztem utoljára Bocira), megpróbálom kicsikarni az emlékezetemből a lényeget.
Tehát nyers, kockára vágott krupli egy részét előpirítottam, más részét nyersen hagytam, szerintem a későbbi ízhatás tekintetében teljesen mindegy. Volt még benne pirított hagyma (lila és póré biztosan volt benne, szerintem vörös is), sós vízben picit előfőzött kelkáposzta, nyers paradicsom, főtt tojás. Ezeket Egy gyönyörű szép agyagtálba rétegeztem (aljára pici tökmagolaj, na nem mintha ezt éreztem volna, csak már úgy vágynám használni), két réteg jutott mindenből. A legvége szép nagy kelképosztalevelekkel lett lefedve. ha volt eszem, akkor közben és a káposzta alá locsoltam a főzőtejszínt. A káposzta tetejére tojással elkevert tejföl és a végén sajt.
nagyon éhesek voltunk, ezért nem vártunk eleget a sütéssel, gyakorlatilag félnyersen ettünk belőle, nekem nem volt úgy átütő. Nagyon bántam hogy bár gyönyörű, nem elég ízletes, úgyhogy némi töprengés és sózás után betoltam alufóliával lefedve egy újabb 30-45 percre a sütőbe. Így viszont finomabb lett az egész, nem volt ress a krumpli, és a besűrűsödött tejszínből egyszerűen isteni mártás keletkezett.

Ma ennek a serpenyős változatát óhajtottam elkkészíteni, méréskeltebb sikerrel. A káposztát most nem főztemm elő, póréhagymám és főtt tojásom nem volt. Az összetevőket sorra megpirítottam/dinszteltem a remek wokomban, rátettem 2 dl tejszínt, lefedtem, sokat kevertem, megpuhult,tettem még bele sajtokat és fokhagymát + tejfölt. Nem lett rossz íze (a kinézete rettenetes), de azért nem is olyan jó. Azért mindjárt megkóstolom még egyszer. :)
Óóó, a paradicsomos-tejfölös krumplifőzelék alapjáán tehettem volna bele majorannát. Az utolsó adagnál kipróbálom.

Találkozás Diónagymamával

Hirtelen döntöttem. Pontosabban egy pillanatnyi hezitálás után megéreztem a szabadságot és mosollyal a lelkemben fordítottam a kormányt, visszafele, a néni felé. Szép őszi napfényben köszöntem rá hangos „Csókolom!”-mal, mire ő riadtan rántotta vissza a lombseprűt a diófa ágai közül. Miután több éve keresem a diólekvár elkészítésének módját, érthető izgatottsággal érdeklődtem, ő tudja-e véletlenül, hogy is kell azt csinálni. Hát íme:

Az a dió jó hozzá, aminek még egyben van a zöld héja, nem repedt meg. Most is lehet még ilyet találni, de azért már késő van a diódzsemhez. Csak a zöld héjra van szükség, azt 2-3 napig kell áztatni lehetőleg napon, amíg teljesen meg nem feketedik a víz. Akkor azt leszűröd.
Készítesz 80 dkg cukorból szirupot, beleteszel egy befőző-tartósító zselét, majd öntesz bele ebből a dióaromából annyit, hogy ízre jó legyen. 15 percig főzi, utána kitölti csuprokba. 2 dl-es üvegekben jó.
Aztán mondta, hogy van ám más is, ő nagyon szereti és szakácsoknak is szokott adni belőle: Ehhez pedig még olyan dió kell, amit lehet késsel vágni és fehér a bele. Szóval még éretlen kell hozzá, korai. Ezt szőröstül-bőröstül szintén be kell áztatni 3 napra (ha jól emlékszem). 2 literes üvegbe be kell sorakoztatni, fel kell önteni vízzel, de ezt csak azért, hogy tudjuk, mennyi víz kell hozzá, úgyhogy aztán vissza kell önteni kis lábosba. Ebbe a vízbe kell tenni cukrot (80 dkg kb.), hogy szirup legyen, ebbe kell még 2 dl bármilyen szesz (gondolom, akkor ennyivel kevesebb vizet kell számolni, de nem akartam megakasztani a mamót), oszt az egészet ráönteni a diócskákra, mehet a szárazdunsztba. Felhasználásnál negyedbe kell vágni, de egyébként ehető minden része. Ők húsokhoz eszik, én meg majd kigondolok más fogyasztási formát.
Ugyanennek a szeszmentes változata több cukorral és még zsengébb dióval készül.

Ha már ott voltam, elmesélte a legutóbbi süteményét is:
Háztartási kekszet félig be kell áztatni cukros tejbe (nálam ez tutira mézes lesz), azzal lerakni a tortaforma alját jó szorosan. Szerintem ez édes dara lesz kicsit meglocsolva, de meglátós. Erre jön a túrókrém: fél kiló túróba 20 dkg cukrot, vaníliát, 2 ek. tejben felmelegített zselatint tesz (tej mennyisége nincs meg), illetve 1,5-2 dl liter összeturmiszkolt (sic) gyümölcsöt (ez volt a csavar a történetben). Ezt utána puding-jellegű krémmel megkeni (ez nálam kimarad, a puding nem étel nekem), kirakja gyümölccsel és tortazselét tesz rá, majd egy óra a hűtőben.

Ezután az élete következett, ennek az volt számomra a tanulsága, hogy lehet valaki nagyon jó, dolgos és szerető ember, élheti az életét általános boldogságban, de lehet olyan tragédiája, amely beárnyékolja minden mozdulatát. Bízom abban, hogy az élet élni akar.

Ez nem történhetett volna meg, ha én nem én vagyok, ha akkor és ott nem mi vagyunk, ha nem biciklivel járnék, ha nem ott laknék (vagy nem ott lakna anyám), ahol most. De jelen voltunk és hagytuk megtörténni. Szép őszi nap volt, testi és lelki túrát tettem.