"Meg lesz csinálva, mert én fogom megcsinálni, mert te alkalmatlan vagy rá"
Sztori lejjebb.
Nem a mai ebédemről híresülök el: egyrészt egy tökmagos és egy hagymás pogácsácska, ezek viszont bestiálisan jók voltak, újabb felfedeznivaló: Hollán Ernő u. eleje a Jászainál, cukrászda és pékség.
Másrészről meg seperc alatt Barilla spaghetti, mondhatni nem főz meg, csak úgy csinál (mintha nem tudná), mert tán még az olaszoknál is keményebben eszi a tésztát. Aztán pesto rá (ez sem saját, ma nagyon konzum), végül még gyorsan koktélparadicsom kis darabokban rája, ezzel viszont elég izgalmat ad az ételnek ahhoz, hogy igen fogyaszthatónak tűnjön. Ha öt percet még rászánok, akkor mondjuk picit megsütöm előtte a parit, de így is tökély.
Az ötlet Sampptól (karácsonyi sütés vagy egy éve és Igazából Szerelem, mert az kell :)), a posztolás pedig annak illusztrálása, hogy NEM főzök mindig olyan nyakatekerten, sőőőt.
És akkor a mottó:
Ezt inkább lefülelve illene posztolni, nade annyira gyönyörű. A srác amúgy kordzakós művésznek tűnt, picit trendi, tudjátok. Az Örstől izzott mellette a levegő. Egészen a Deákig. Az utazóközönség megérintődött, először csak fészkelődtünk (mindig érdekes megfigyelni, hogy veszem át én is a feszkót), aztán páran elkezdtünk mosolyogni. Kívülről szemlélve enyhén száni volt a helyzet, talán mert annyira átlátható volt a játszma, amit a fiú űzött. Mindenestre gratulálok a szüleinek, ilyen család közelébe nem szeretnék kerülni. (Tudjuk, kell hozzá a gyerek és az ő fogékonysága, meg most már felnőtt felelőssége is, nadehát.) Kinézet alapján egyébként még akár beszédbe is elegyedem ilyen figurával, viszont így egyből feketelistára került.
Amúgy beszaladtam a városba megvenni végre a nagyon várt rózsaszín XS hippsyt + beszereztem még egy banáncsatot. Figyelem, ha valaki lát természetes anyagból készült és/vagy annak látszó banáncsatot, azonnal szóljon! 500 HUF környékéig meg is veheti. :)
Viszont roppantul sajnálom, hogy EZ SEM bukókompatibilis.
És akkor most megpróbálok főzni nagy adag zöldségalaplét, noha csak elképzeléseim vannak róla, hogyan is kell. Drukkoljanak, kérem, kezeket öklökbe, éljen a ....................!
2008. február 2., szombat
2008. február 1., péntek
Mindenek felett
Mottó sincs.
Lecsoffadtam, hogy még. Indulás előtt megvettem a Magyar Konyhát (annyira friss, hogy én még a januárit akartam beszerezni, ha esetleg neked van, szólj, köszi), gondolván, nekem ugye a főzés mandala, majd a tekerés után milyen jó lesz alkotni.
Be is hoztam 2,5 almát, merthogy az almák és biciklik nálunk együtt alszanak. Végignéztem az újságot. Több izgalom is lehetett volna (figyedoda, volt olyan, hogy hagymát hagymával, szerintem direkt nekem), levesek, fánkok (na jó, valentini izék is, az meg nem igazán az én világom), rizs minden mennyiségben, de egész egyszerűen ma nem tudok rápörögni.
Bonnie Cuncija sem tud felizgatni. Most. Szerintem én 9-kor már aludni fogok.

2008. január 29., kedd
Hagymás szósz
"5 perc gondolkodási időt kaptam a kanapémon."
(Zénó)
Akkor ezentúl az lesz, hogy leírom a gasztro bisztróban publikálható részt, és ha még utána is maradt mondanivalóm, akkor az is idekerül, pletykaéhes olvasóim ezentúl tiszteletben kell hogy tartsák a főzőszenvedélyemet. Vagy ugorgyák, de akkor veszítenek, én mondom, veszítenek.
Tehát a mai cumónak az volt a lényege, hogy gyors legyen, ne kelljen hozzá semmi a boltból viszont én magam is eszemet veszejtsem. Na jó, ezt persze csak a végeredmény ismeretében írom ám le.
Fogtam tehát egy fej vöröshagymát, egy fej lilahagymát, egy szál pórét (akartam csinálni levest a múltkor, de az nem munkakaja sajna), meg fél csokor összeaszott újhagymát még 1860-ból. Megpucoltam mindent, a fejeket (le-, ja nem ) félkarikára vágtam, a póré fehér részét karikára, a zöld részét csíkokra, az újhagymát szintén karikára. Aszalt paradicsom csíkokban, mert az is jó lesz nekünk.
A hasonlóság okán eszembe ötlött Ana zseniális kajája, el is játszottam a sütő lehetőségével, végül a kényleem okán ismét (ki gondolta volna?) a wok mellett döntöttem.
Olaj melegít (elszívó bekapcsol, szobaajtó becsuk), sóz!, vöröshagyma + fehér póré rája. Később (na igen, ezt olyan nehéz belőnöm mindig) rá a lilahgyma, ismét később (amikor már szinte minden puha) a maradékok, úgymint szálra vágott zöldrész, újhagyma, aszalt pari. Jelzem, egy idő után előástam a fedőt, mert kifejezett célom volt párolni, nem pirítani.
tehát a sok későbbek után egy nem nagyon szétbarnult, ámde összepuhult, nedveit kieresztett, sülthagymatömeggel állunk szemben, ekkor fokozzuk az izgalmakat. Felvesszük a lángot (majd levesszük, nem tudjuk, mit is szeretnénk igazából), de alényeg az, hogy két menetben is párolgatjuk még jófajta fehérborban (most éppen Jekl). Ha ezt is beszívta, elfőtte (még mindig fedő alatt nagyobbrészt), akkor már nagyona célnál vagyunk, fogjuk ugyanis az 1-1,5 dl tejszínt, ráboríjjuk. Ekkor már lehet szerintem fűszerezni, nem sajnálván a kaukkfüvet, a bazsalikomot (én olajban eltettem használtam most), a majorannával azért érdemes óvatosabbnak lenni. Minthogy a tejszín úgysem lesz elég, ezért hozzápakolunk tejfölt, szerintem vagy 3 dl-t. Ekkor már ugye bőszen kóstolgatjuk egyrészt a sósság ellenőrzésének céljából, méásrészt meg ha jól csináltuk, akkor érezzük, hogy az élet az egy csodás dolog, pláne közben adnak ilyet az ember szájába. Énmég sütögettem egy darabig, de ezt már a követőkre bízom.
Ahogy szinte mindenbe, szerintem ebbe is fergetegesen illik a fokhagyma és a petrezselyem, aki szokta, az borsozhatja is biztos... Nekem most ez így tökéletes volt, következőre, lehet, hogy pirított magwakkal bolondítok még.
Lelki tipródás-rovatunk: van. Egy találkozás egy Billyszerű lénnyel túlélhető. A kapcsolat teremtődését végigszárnyalni (szívem a torkomban, gyomrom a pince és a padlás között szaladgál) életkereteket szétfeszítően stimuláló (végülis az eletrosokk is az). Megtudni, hogy a vágycél nem elérhető, tiltott, lezárt, több, mint elkeserítő. Szívmegszakadást elkerülendő nem magunk ellen cselekedni mások iránti megértést elősegítő. Ma SMS-t kapni megdöbbentő, felzaklató, megkérdőjelező.
Koncentrálok a szakdolgozatra. Mármint emellett persze, jóhogy.

2008. január 18., péntek
Zsófi karácsonyi répatortája
"Ed é per questo che ti sto chiedendo
di cercare sempre quelle cose vere
che ci fanno stare bene
mai io non le perderei mai "
"És épp ezért kérlek, mindig az igaz dolgokat keresd,
amelyek jó érzéssel töltenek el minket,
sosem, soha nem fogom ezeket elveszíteni"
Tiromancino: Due destini (in Özpetek: Le fate ignoranti)
A sütivel a jógás karácsonyon találkoztam, szerelem volt ez első ízlelésre, belebolondulós-nem eresztős, örökre elnemhagyós.
Érdemes előkészülni a répával és a bögrékkel, majd nekiláthatunk:
A száraz cumókat összekervertem egy külön tálban, hogy azzal már ne kelljen foglalkozni: 4 dl liszt, 2 mokkáskanál szódabikarbóna, 1 mokkáskanál só, 2 mokkáskanál fűszer (nálam fahéj és gyömbér volt a domináns + mézeskalács-keverék, így biztos megszaladt legalább 3 kanálnyira, de ezzel én mindig így vagyok.)
4 dl cukrot 3 dl olajjal összekevertem, majd beleeresztettem 4 egész tojást (én ezzel óvatosan bántam, kicsit más sorrenddel az olajat adagoltam finoman, gondolván a majonézből megtanult kicsapódásra, amelyet a tojássárgája és az olaj tud előidézni).
Bele a száraz cumókat (átszitálva, elvégre karácsony van (volt)), szinte készen is vagyunk.
6 dl reszelt répa jöhet bele (nagylyukú sajtreszelőn, ez kb. 4 nagyobb répa, a maradék meg jön lujzika nyusziszájába), 2 dl dió (fele a tésztába, fele a tetjére majd) (hát ez már növelt adag, de nekem persz ez se volt elég.)
180 fokon sül viszonylag sokáig 30-50 perc.
Amíg hőkezeled a masszát, elkészítheted a krémet, amely önmagában megér egy misét. Hihetetlen egyszerűsége mellett bestiálisan jó ízével hódít.
1 natúr vajkrém (nálam Mizo, a nagy, tán 250 g)
10 dkg RAMA
1 vaníliáscukor
15-20 dkg porcukor
1 citrom héja, majd levének egy része (vigyázat, nálunk a család majdhogynem elkóstolgatta az egész krémet az első adagnál!)
na és akkor ezeket habosra, majd hűvösre.
Ha kihűlt a tészta, kettévágjuk, megtöltjük, ha bírjuk, pihentetjük, aztán hódolunk.

2007. december 9., vasárnap
Olajbogyó pácolása
"Akkor neked a főzés a te mandalád." (Feri)
Tudom, hogy az idézetekhez nem szoktam kommentárt fűzni, de ez a mondat nagyon AHA-élményt okozott.
Tegnap igen középszerű zöldséges lasagnét csináltam, ha van valakinek jól bevált trükkje a besamelre vagy a zöldségekre, akkor bombázhat nyugodtan. Még én is próbálkozom.
ma meg a borzalmas ízű olíváimmal foglalkoztam. Először is megnyugtadtam magam, hogy nyers változatnak ez természetes íze, ezt kell belőle a hosszas pácolással kiűzni.
Praktikusabb lett volna egyből feldolgozni a bogyeszeket, de késő bánat, majd jövőre.
Most megmostam, leszáraztam a bogyókat, közben föltettem egy liter vizet főni. Ebbe később raktam 100 gr sót. A bogyesz egy részét kimagoztam (snassz módon a félbevágós módszerrel), összesen négy különböző méretű üvegbe töltöttem az olívákat. Rátöltöttem a sós vizet.
A változatok:
1. A magtalan felek
2. Sima sós vizes, tetején olajjal
3. Sima sós vizes
4. Chiliporos, 2 gerezd fokhagymás, tetején olajjal.
A vizet hetenként cserélni kell, kb. 2 hónap a pácolási idő. A simákból az egyiket még fogom fűszerezni, kíváncsi vagyok, miben térnek el.
Teljesen nagy boldogságot okozott a művelet. Az eredmény meg igencsak meglátós. :D

2007. december 4., kedd
Józan feladatott
Még a birreriából: "Sí, e chi se ne frega?!"
"Sei sotto o sopra." Samy "Noi siamo allo stesso livello."
"Szerencsés vagy. Nagyon jó, hogy ilyen nyitottan állsz hozzá." (Kriszti)
Szóval az előző bejegyzés erősen fáradtan és közepes alkoholos behatás alatt keletkezett, csak halvány sejtéseim voltak arról is, hogy egyáltalán megszületett.
Az olívabogyóról azt kell még tudni, hogy nyers, maggal együtt van és tényleg ehetetlenül rossz jelen formájában. Kérek segítséget, ötleteket, mi lehet ez és mihez kezdjek vele.
Ezenn kívül vettem 70 dkg aszalt paradicsomot, ez viszont nagyon jó. Szereztem még radicchiót, 4 kicsi fej, ezt mindjárt megmosom, felaprítom és lefagyasztom- ha salátába nem is, de ételekbe még szerintem használható lesz. vettem még pecorinót, de toszkánt, meg parmiggiano reggianot (ezeket már nem a piacról, hanem ipermercatóból). Két nagy konzerv hámozott paradicsomot, szőlőmagolajat, üveges vargányát (tutto fuori), 1 eurós spanyol bort (ha másra nem jó, akkor forraljuk), lasagne lapokat. A piacon még szereztem narancsot is, de amit itthonról vittünk, finomabb volt. van még két kis kenyérrevalóm, alma és körtepüré. asszem az egyiknek neki is látok.
Amúgy pedig a két torta eszement jó volt, a málnás trüffel zseniális, mesés, csodás, az almás pedig Böbe kedvenc tortája lett.

2007. december 3., hétfő
Birreria
Nincs mottó, nincs cél, nincs terv, tündérek vannak a szívemben, csak nem értik, miért nem hisznek bennük. De újraszületnek a szívemben, remélem, sokáig meglesz ez még. Középfölde az én szívem, varázslatok és mindennapok világa.
Ma olaszul kocsmáztam, atyaúristen. Erősen menekülök a fájdalom elöl, mondjuk van annyi öröm és élet az életemben, hogy ezt sikerrel tegyem. Olaszország, te sei la modo della vitá per me.
Tegnapelőtt vettem sok izgalmas dolgot. Olyan zöldet, amiről Samy sem tudta, hogy mi, de ismerte. Meg olyasmit, amit alívának árultak, de Samy szerintz nem az, és BESTIÁLIS az íze. Van belőle több, mint egy kiló. Hogy mit teszek vele, az nagy talány. Aki kér kóstolót, most jelentkezzen (tudományos fantaszták és kíséretezők előnyben), egy hét múlva menthetetlenül kidobom.
Ma meg ettem igazi pizzát igazi családi étteremben mozzarella-pompdprp-carciofi-ruccola összeállításban, nyami.
Ittam sok vinót, jajj, Krsitonek nem fizettem ki, de 3 hét múlva úgyis jön haza, majd akkor itt.
Van egyfajta "kapdbe" életérzés rajtam, nem tudom, hova visz ez el.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)