Szökőévi alleycat - a féktelen, a kegyetlen, az egyetlen - a versenyszűz fazekából

Aszonta a drelyó, hogy menjünk párT. Meg a 10%. Ejj, mondok, elkezdjük, aztán amíg kedv tart, addig az elli is.

Főztem tejberizst, fújtam kereket, szinte már felkészültnek éreztem magam.

Minthogy ez minden erőmet kivette, beütemeztem egy órás alvást, aztán betekertem Hobbitfalváról. Az indulásnál is csak támasztottuk a biciklijeinket, ásítoztunk, az optimális örazsölszinttől (arousalt hogymondod?) meglehetősen messze jártunk.

Valószínűleg emiatt lehetett, hogy a feladat kiosztása UTÁN kezdtem el felöltözni, lujzer-e vagyok.

A Gödörnél egy csaj: „Ha valaki ráér, elárulná, hogy mit csináltok? Olyan jó lehet!” De sajnos senki nem ért rá.

A második indulásnál azért már nem voltam álmos. Adrenalinmotor felpörög, lábba vért pumpál, húzom az SPD-t, üvöltözünk, hogy „Átmész, Mehetsz, Go” vagy „Megállsz, gyász, Vigyáz, Figyedoda”; szerencsétlen arratévedő, egyirányú utcában és/vagy járdán nem feltétlen erre számító autósoknak és gyalogoknak bőszen „Köszönöm”-öt lihegve és integetve portyáztuk végig a várost. A Kosztolányin mindenkit a sikítófrász kerülgetett, de megúsztam mind a négy sávot, szerencsésen rá is leltem a Tranzitra, Ezért is érdemes cm-aktivistának lenni (szép móka volt az a matricázás is: első találkozás Atával, Stukával, Bocival, ropyval, Stiggsékkel, KAMA3zal és bonnieval. ). Itt egy kedves versenytárs rácsodálkozott, miért nem akarunk netezni, na, akkor jöttünk rá, hogy van még három pluszfeladat...

Sebaj, ekkor bodr hirtelen dj-vé lépett elő, végülis egy jobb dolga biztos nem lett volna a a nagy költözés előtti este. :)

Innentől picit elvesztettem a fonalat, az még megvolt, hogy borzalmasan csapatjuk végig egész Budát. Budafoki (EB-emlékek), feltévedtünk a Böskére, kacagtunk csúnyán, szembeforgalom, helyes út, majd ismét valahol eltévelyedés, át a síneken, majdnem fel a hegytetőre, de hálistennek a kedves csekkpojint kiabál.

Onnan szinte DH, drelyó fennakad a tujában, öröm az élet.

A Modernben (amit én egész este Tranzitnak akartam hívni) nagy az élet és pezsgés, ha nem lettem volna rácuppanva a feladatra, komolyabban megfordul a fejemben a maradás az eredeti terveknek megfelelően. Így csak élveztem a szurkolótábort, hálás szívvel (mintha egyszerre lett volna egy szép lassú vivőhullám és mégis hihetetlen pörgés pár percben :)).

Irány a hegy, óbazdmeg. Soha-soha nem gondoltam volna, hogy én valaha föltekerek a Szemlőhegyin (serpa, ninja, köszi az élményt! :)). Vizünk már semmi. Maceszgombócról már írt a kartársnő, ultralol volt.

Hasonló volt még valahol a MOM is, ahol frontálisan ütköztem két futárral is (márványpadló, kanyar, 3 pár spd, finom), de a sorrend már egyáltalán nem maradt meg.

Budáról még át Pestre, a lejtőkön lefelé erősen lassított minket a tény, hogy drelycinek megszűnt a hátsó fékje létezni. Szerintem én még nem is láttam ilyen csontra lekopott fékpofát. Ezt persze még az induláskor észleltük a túlvilági hangok hallatán, de ez szemernyire sem hátráltatott minket. Rendes csajok akartunk lenni, ezért ’na jó, nézzük meg azt az állatkert is’, persze tök fölöslegesen. De legalább bejátszott az Andrássy is úgy, mint soha, talán csak a cm-ek után.
megérkezés szinte már nem is magamnál-állapotban. ÉN! betoltam egy egész üveg sört, mintegy félóra alatt.
Isteni volt. És legyetek modernek!